Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember, 2018

Back to school kicsit később és kicsit másképp

Kép
Helló, szia, üdvözöllek!
Oké, szóval két napot késtem ezzel az egész back to school őrülettel de talááán még nem vagyok teljesen reménytelen. (vagy de, de akkor jövőre ugyanezt fogom posztolni :P)

Ez az utolsó évem a gimnáziumban amit ég nem igazán sikerült felfognom, nem igazán érzem magam késznek ara hogy itt hagyjam a jól megszokott 12 éves iskola rendszert és erre csak rá tesz egy lapáttal hogy teljesen el vagyok veszve mit is kéne kezdenem az életemmel.
Ja és még nem is említettem hogy idén  é r e t t s é g i! (ma nagyon be lettem paráztatva úgyhogy légyszi, légyszi nyugtassatok meg hogy nem olyan para és szigorú az egész mint ahogy elénk van vetítve)

Na de ha már így belecsaptam ebbe az érettségi témába (bocsi mindenki, aki még előtte áll, tudom halljátok eleget) akkor beszéljük már egy kicsit ki.
Kilenceikben újonnan belépsz a gimnázium ajtaján tele reménnyel és izgatottsággal hogy mit is hoz a jövő, osztálytársak stb., majd a második órán máris szemben találod magad azzal a sz…

Benézek jövőkbe, elmentek Londonba

Kép
Szia, köszöntelek a blogomon!
Amit az utóbbi időben nem pont úgy használtam ahogy kellett volna...

Mikor a barátnőmmel elkezdtük ezt az egészet tele voltunk lelkesedéssel, dehát máshogy nincs is értelme neki látni egy blognak!
Rengeteg bejegyzés ötletünk volt, meg kitaláltuk hogy milyen helyeken fogunk milyen képeket csinálni, meg milyen lesz a kinézet szóval elég szép kép élt a fejünkben.
Aztán egyedül folytattam és bár 90%-ban sikerült olyan témákról írnom ami azért érdekel mégsem az volt a blog "fő feladata" aminek lennie kellett volna.
A legtöbb bejegyzés után görcsösen frissítgettem a Bloggert hogy lássam hányan olvasták el a bejegyzéseim és ha nem volt számomra megfelelő számú akkor képes voltam letörölni.
Sokszor teljesen le voltam döbbenve hogy egy-egy bejegyzésemet miért nem olvasták többen, hiszen én arra számítottam hogy ez majd népszerű lesz és sok ember érdeklődését felkelti majd.

A másik probléma az volt hogy voltak bejegyzések amikkel képes voltam napokat (de …