Ugrás a fő tartalomra

A motiváció

"Jó motivációval lehet minden ellen tenni. De az igazi, állandó motivációhoz ennél több kell. Annak belül kell megszületnie, nem külső nyomásra!"



Már tegnap óta ülök efelett a bejegyzés felett, már leírtam egy csomó bekezdést, de egyik se igazán nyerte el tetszésem. Úgyhogy az összes kitörlésre került. Ebből két dolog is látszik. Az egyik hogy ismét vissza kell rázódnom a blogolásba, a másik hogy mennyire kevés mostanság a motivációm bármire is. Pont ezért gondoltam úgy hogy most meg kell születnie ennek a bejegyzésnek.

Mióta újra elkezdődött a suli küzdök azzal hogy rávegyem magam arra hogy rendesen, ne felületesen tanuljak. Mert hát tanultam én csak sokszor az nem ért semmit, úgyhogy jelenleg jegyek tekintetében nem állok túl jól.
Próbáltam magam motiválni, hogy "gyerünk, hajrá, kellenek azok a jó jegyek, legalább egy hármast szedj össze"!
Elég sikertelenül úgyhogy most jöjjön egy nagy adag motiváció képek, idézetek és mások szavai által! Remélem mind neked, az olvasónak, mind nekem az írónak hasznos lesz!

Mi is a motiváció?
A magyar értelmező kéziszótár szerint:
"Cselekvésre késztető tényező, amely növeli a személy hajlandóságát és ész szerű ok lesz neki arra, hogy megtegyen egy elvárt cselekvést vagy engedelmeskedjen egy utasításnak. Ez a hajlandóságot tényező egymást követő lépcsőfokokként helyezkedik el egy skálán."
Az angol motivation - motiváció és latin motivus - mozgató szóból ered.


A kép saját szerkesztés! Nyugodtan vidd, de kérlek jelezd kommentben!

Másoknak mi a motiváció?

Thea: (a blogjáért katt )
Az életemben 3 téren van fő motivációm. Bloggerként az egyik a blogom, ahol gyakran az olvasóim adnak erőt a folytatáshoz, ők tartják bennem a lelket még akkor is, mikor éppen mélyponton vagyok. Motivációm még az is, hogy élvezem csinálni, hiába, hogy néha elfogy az ihlet, később úgyis meg fog jönni és lesz kedvem csinálni. Tanulásban is muszáj motivációnak lennien nálam ilyen téren ez az édesapám. Nagyon karrierista volt, és tudom, hogy szomorú, de utoljára arról beszéltem vele, hogy büszke rám, amit elértem az eddigi életemben tanulás terén, és biztos benne,  hogy szép karriert fogok befutni. Az ő szavai tartják bennem a lelket még akkor is, mikor már hulla fáradt vagyok, mikor semmi kedvem tanulni. Összességében az életemben a motivációm a céljaim, amik nem hagyják hogy feladjam őket, mert maximalista lévén nálam ilyen nincs.

Nikolett:
Blogolás tekintetében az, hogy látom, mit értem el ez alatt a kb 7 év alatt, és érzem, hogy ez még nem minden, és már csak magam miatt is úgy gondolom, hogy kötelességem befejezni, amit elkezdtem. Csak úgy önmagában az élet, nos akkor pedig a családom és a párom azok, akik miatt úgy érzem mindent a lehető legjobban kell teljesítenem hogy nekik, nekünk jó legyen.

Összességében:
Néha elég egy-két szó egy számunkra fontos embertől hogy valami fontosat végig tudjunk vinni elég energiával, de vannak dolgok amikhez minden nap meg kell fürödnünk egy kis motivációban, akár egy videó, egy idézetes kép elég, vagy valakinek a szavait felidézzük és már újra úgy érezzük miénk a világ. A lényeg hogyha üresnek érzed magad, úgy érzed te már kevés vagy ehhez ne add fel, koncentrálja a célra. Fürödj meg bátran abban a motivációban és vágj neki újra!
A végére még itt egy rövid kis videó néhány inspiráló filmjelenettel! Megtekintése erősen ajánlott ;)



Remélem hasznotokra vált ez a bejegyzés, írjátok meg nekem kommentben titeket mi motivál a mindennapokban!

Puszi,
Sydney









Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

YouTube csatornák amelyeket érdemes követni - I. rész

Halihó!
Üdv újra a blogon, köszi hogy ide kattintottál, azzal együtt hogy már lassan két hónapja inaktív a blogom.
Az igazság az hogy egy befejezett és két elkezdett bejegyzés van piszkozatban a bloggerben de nem voltak egyikkel sem igazán megelégedve, olyat pedig nem szeretnék közzétenni, nem látom sok értelmét.
Most viszont visszatértem, inkább nem ígérek semmit, ez a legjobb ígéret!
Köszönöm ha ide kattintottál, jó olvasást, nézelődést!

Ma olyan YouTube csatornákat szeretnék nektek mutatni amelyek olyan tartalmat osztanak meg hogy úgy láttam/gondoltam, ezeket nektek is ismernetek kell! Természetesen ha a te kedvenceid nem szerepelnek (legyen az bármilyen téma) akkor kommentben mindenképp oszd meg velünk! ;)

Jusuf
Jusuf aka Jasmine Svájcban él (((ha jól értelmeztem))), középiskolás, legfőbb témái pedig: vlogok, hogyan legyen produktívabb egy napod, instakép gyártás a barátaival, tippek tanuláshoz és egészséges életmódhoz és különböző outfit ötletek.
Már jó ideje követem ezt a lánykát…

Mit tegyél ha rossz kedved van?

Sziasztook!
Örülök hogy újra itt vagy, köszöntelek köreinkben! Ma egy kis segítős bejegyzést hoztam, vagy nem is tudom hogy nevezzem.
Ezek a tippek amiket megfogok veletek osztani mind olyan dolgokat tartalmaznak amiket én szoktam alkalmazni, nem garantált a 100%-os siker de egy próbát megérnek ;)
Vágjunk is bele!

Hallgass zenét!
Egy kis pontosítás, hallgasd a kedvenc zenéid! Azokat amiket a boldog időkben hallgatsz, amiktől legszívesebben táncra perdülnél és amik úgy belemásznak a fejedbe hogy napokig nem tudsz szabadulni tőlük! Próbálj az énekessel együtt énekelni, minnél jobban beleélni magad és egy idő után észre se fogod venni hogy már vagy 10x meghallgattad!



Olvass bele a kedvenc könyvedbe!
Lehetőleg ne abba amelyiknek a végében meghal a kedvenc szereplőd mert az talán nem fog annyira feldobni. Keress egy kedvenc részt, vagy vicces jelenetet!

Menj el sétálni!
Egy jó hosszú séta a friss levegőn soha nem árt, ráadásul van időd gondolkodni, kiszellőztetni a fejed, vagy éppen …

Kedvenc Disney sorozataim

Halihóóó!
Már kicsit uncsi hogy minden nap csak a kajámról írok, szóval megnéztem az ötletes füzetem és úgy gondoltam hogy ezt már elég régóta halogatom ahoz hogy most írjak róla!

Évekig az volt a szombat-vasárnap reggeli "rutinom" hogy Disney, reggeli, nap további része. Én és a hugom nagyon-nagyon szerettük az ottani sorozatokat. Még mindig megvan a Waverly place-s füzetem és mappám!  Úgyhogy most megmutatom nektek gyerekkorom kedvenc szereplőit, helyszíneit! Tartsatok velem ha ti is szeretitek/szerettétek őket, ha nem akkor pedig még nem késő megszeretni!

Waverly Place varázslói
Két szó emberek. Russo család. Szerintem egyszerűen zseniálisak. Viccesek, szeretik egymást, egy nagyon jó csapat. A sorozatot 2007-től 2012-ig játszották és ez idő alatt rengeteg mindent átélhettünk ezzel a családdal (és persze Harper, meg Dean, meg Zeke és Juliet is fontos szereplők voltak (nekem legalábbis))
Miután a sorozat végetért volt egy különkiadás Alex kontra Alex címmel 2013-ban.


Hannah M…